Kezdőlap

Üdvözlet Kultúrkör látogató! Ki itt szétnéz, megtalál minden információt közelgő rendezvényeinkről és találhat képeket, beszámolókat régebbi programokról.

Hírek, események

Mondolo Club 2019 ősz/tél

A 2019. januárjában elindult Mondolo Club tavaszi évadában 11 előadást tartottunk a szegedi Hági Udvarban. A számos pozitív visszajelzés és a fokozott érdeklődés után nem volt kérdés, hogy az előadássorozatot 2019. őszén is folytatni fogjuk a Mondolo Egyesülettel karöltve. Az előadások tematikáját ismét úgy állítottuk össze, hogy azok széles körben lefedjék a világunkat érintő, általunk legfontosabbnak tartott témaköröket.Szeretnénk …

Kamaszablak – Ünnepélyes táborzáró

Kamaszablak – Szeged, a mi városunk elnevezésű olvasótáborunk ünnepélyes táborzáróján Sikaláné Sánta Ildikó, a Somogyi-könyvtár igazgató asszonya, Tóth Károly, a városrész önkormányzati képviselője és Dr. Tóth András László, a Kultúrkör Egyesület elnöke egy-egy emléklappal és csoportképpel köszöntötte a tábor résztvevőit. A kamaszok pedig zenés csapatindulókkal és a tábor programjaira visszatekintő játékkal búcsúztak ettől a fantasztikus …

Indul a Kamaszablak!

Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Somogyi Könyvtár Északvárosi Fiókkönyvtára által a Kamaszablak nyári olvasótábor, amelyet természetesen ebben az évben is támogat az egyesületünk. Reméljük mind a 21 gyermek nagyszerűen fogja érezni magát az elkövetkező hét folyamán. Az esemény megnyitójáról bővebben ITT olvashattok.

Galéria

Névjegy

A Kultúrkör Egyesület 2014-es megalakulása óta eltökélt híve, művelője, előremozdítója a szegedi kulturális életnek. A csoport tagjai olyan dinamikus, értelmiségi fiatalok, akik hisznek az európai állampolgári eszmékben és az interkulturalitásban, érdeklődési körük, iskoláik, valamint szabadidős tevékenységeik nagyon tág határok között mozognak, ezáltal lefedve megannyi érdekes és hasznos témakört.

Az egyesület legfőbb tevékenysége a különböző témakörökben felületet biztosítani az információáramlásnak, összehozni az előadókat az érdeklődőkkel, valamint olyan kulturális értékek közvetítése és létrehozása, melyeket nem határol egyetlen témakör, vagy terület. Programjaink leginkább előadások, rendezvények formájában születnek.

Célunk a szegedi, dél-alföldi fiatalok és fiatal felnőttek látókörének, személetmódjának kitágítása, új ismeretekkel való bővítése, a kulturális szórakozás, valamint a szórakoztató kulturálódás népszerűsítése, közgondolkodásba való beemelése. Azt szeretnénk, ha egyesületünk, illetve az általunk rendezett programok megfelelő alternatívát szolgáltathatnának azon kalandvágyó, életvidám, érdeklődő és gondolkodó fiatalok, valamint egyéb korosztályok számára, akik sem a cél nélküli bulizásban, sem a közhelyes, megszokott, unalmas előadásokban nem találják meg a kívánt szórakozást.

Elérhetőség

Ha bármi kérdésetek, kérésetek van írjatok nekünk e-mailt, vagy üzenjetek közvetlenül facebookon keresztül.